2008. febr. 27.

tavasz




Végre itt a tavasz!!! De mi is az a tavasz???

Fárasztó nap







Tegnap fárasztó napom volt. De nem csak nekem hanem az én kis unokahugicámnak Flórának is. Eljött hozzám az anyukájával, aki az én anyukám unokahugicája és majdnem annyi a korkülönbség köztük, mint köztem és a Flóra között. Érdekes az élet .
Nem győztem szórakoztatni a Flórát. Puszilgattam, simogattam, énekeltem neki. Anyáék ezt persze úgy látták, hogy rugdosom, tépem a ruciját, ráncigálom, belecsimpaszkodok és sikitozok a fülébe.
Egyszóval nagyon elfáradtunk mind a ketten.

Mozgalmas nap


Ma nagyon sok minden történt velem eddig, pedig még csak 11 óra van. Reggel szurit kaptam, ráadásul kettöt. Egy kötelezőt meg egy nem kötelezőt. A nem kötelező az az agyhártya gyulladás elleni volt. Szerintem egy hős voltam
Aztán itthon megettem az első kanalas kajcsimat.Furi volt először nem tudtam vele mit kezdeni, és minden felé köpködtem. Körülöttem tiszta kaja lett minden. Anya is nyakig

2008. febr. 26.

Pancsi a nagyival


Hétfőnként anya dolgozik, ezért a nagyi reggel jön és csak kedden megy haza. Ebből következik, hogy hétfőnként mindíg a nagyival pancsizok. IMÁDOM a hétfőket.

Reggeli szieszta apával




Apával mókáztunk


Apával mókáztunk.Tanított engem ülni, ami azért jó móka mert ülve teljesen más a világ.Sokkal de sokkal érdekesebb. Aztán anya azt mondta apának (hallottam ),hogy azt olvasta, nemsokára egyedül is tudok majd üldögélni. Az lesz csak igazán jó móka!!!!!!!!!!!!!

2008. febr. 25.

Boldika farsangja


Igazi farsangi bulin voltam. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire izgalmas és érdekes volt. Anya öcsikéjének Boldikának, azaz az én nagybácskámnak az ovis farsangi bulija volt. Ő méhecse volt. Rajta kívül volt még sok méhecske, meg virág, meg tigrisek!!! Na a tigrisek aztán igazán sokan voltak és hangos volt a zenéjük is, amitől egy pillanatra elkámpicsorodtam, de hamar jó kedvem lett megint. Egyszóval igazán supika volt a buli!!!!

2008. febr. 21.

Meglátogattuk Zsombor és Blankát




Ma anyával meglátogattuk Zsombort és Blankát. Blanka 3 éves, Zsombor pedig 8 hónapos. Zsombor először nagyon meg volt tőlem rémülve, mert a dühöngőjében feküdtem amikor felébredt és raptor hangokat adtam ki a számom. Aztán hamar megbarátkozott velem és indulhatott a játék.
Sajna nem maradtunk sokáig mert álmos lettem és anya jobbnak látta ha öltözünk beülünk a kocsiba és hazáig meg sem állunk. itthon még jó nagyot csucsóztam a kertben a babakocsiban.

2008. febr. 20.

Lenyúltam apa farsangi jelmezét


Apa elment dolgozni, én meg közben felpróbáltam a farsangi jelmezét

2008. febr. 18.

Marci meglátogatott

Tegnap meglátogatott Marci az anyukájával és az apukájával. Szerintem nagyon jót játszottunk. Vagyis a Marci játszott én meg néztem. Azért igy is nagyon jó móka volt. Tetszik nekem a Marci. Nagyon aranyos kis krapek.
Csak ámultam és bámultam hogy a Marci már mennyi mindent tud, de hát ő már nagyfiú. Nemsokára én is úgy fogok mozogni mint Ő. Anyuciék azt mondták. És ha ők azt mondták, akkor az úgy is van


első saját szobában töltött éjszaka


Túlvagyok az első,sőt a második saját szobámban töltött éjszakán.Anya és apa rosszabbul viselte mint én.Én nagyon élvezem.Amióta külön alszom kutyám is van.A happy már nem alszik anya ágya mellett,hanem az én szobám ajtajában csucsózik egész éjjel.Vigyáz rám.

2008. febr. 16.




Sziasztok!
Négy hónapos lettem!Súlyom jelenleg 6100g és 65 cm magas vagyok.
Nézzük csak miket tudok már:
-egy hónaposan mosolyogtam először tudatosan
-oldalamra fordultam magamtól 40 naposan
-3 hónapos 3 naposan hasra fordultam.Anya és apa folyton fordíthatott vissza mert nem szerettem hason lenni, vissza meg még nem tudtam fordulni.Mára már szeretek hason lenni, viszont vissza fordulni még nem tudok.
-tudok már hangosan nevetni is egy hete.
-pont a 4.hónaposságomra sikerült átaludnom az éjszakát.aztán a következőt is, de azóta nem.Pedig anya már örült hogy mindig 6-ig aludni fogok.
-ezen kívül egyre ügyesebben fogok mindent ami a kezem ügyébe kerül és meg is csócsálom a dolgokat.Profi vagyok anya hajának és apa mellszőrének az elkapásában és el nem engedésében.
-ha nem vagyok éhes, álmos és nem fáj a pocakom akkor egész nap vigyorgok.Állitólag elég jó fej csajszi vagyok.
-szoktam még kiabálni és sikitozni is.Apa szerint pont olyan a hangom mint egy raptoré
szóval szépen növögetek
puszi mindenkinek
Maya

2008. febr. 15.




Szia!Huber Maya Sára vagyok.2007 október 12.-én reggel 5 óra 40 perckor születtem.Császármetszéssel jöttem a világra.Mérleg vagyok mérleg aszcendensel.2680g és 53 cm voltam.Anya és apa már nagyon várt engem.eredetileg 7.-én kellett volna megszületnem de én nem siettem el a dolgokat.
Miután megszülettem apucikám fürdetett meg engem.anyucikámmal csak délután egy órakor találkoztam megint,mivel pihennie kellett mert nagyon fáradt volt.én meg annyira fáztam hogy beraktak a melegedőbe.
miután anya kicsit kipihente magát én pedig kellőképpen felmelegedtem mehettem anyához szopizni.Azóta olyanok vagyunk mi mint a borsó meg a héjja

Oldal tetejére