Micsoda hétfő!

Miután reggel apa elszállítmányozta anyát orvoshoz, majd onnan haza is szállítmányozta, én következtem. Engem is beültetett Artúr autóba és nem volt kecmec. Mentünk a dokibácsihoz. Addig a nagyi anyát ápolgatta otthon. Szüleim úgy gondoltokák, hogy itt az idő , hogy szakavatott ember is lássa a takonykórságomat. Az utaton végig azt énekeltem, hogy Béébí, Béébí, apa meg fulladozott a nevetéstől. A rendelő várójában mindenkinek megmutattam, hogy hol van a lámpa. Hátha valaki nem tudja. Meg hát természetesen mindenkihez volt pár kedves szavam. A dokibácsinál pedig hősiesen tűrtem a megpróbáltatásokat. A diagnózis: pici piros torok, sok-sok takony, nulla hőemi. Szóval továbbra is sok-sok c vitamin, homeos bogyesz és rengeteg találkozás a szörnyeteggel. Dokibától hazaérve jó nagyot aludtam és jött a nap fénypontja. Vásárolni mentünk. Eddig is imádtam a bevásárló kosárban üldögéni, de most, hogy álldogálhattam benne, az volt a jó móka. Az egész ötlet onnan jött, hogy a pénztárnál némileg már kezelhetetlen voltam és a nagyi kitalálta, hogy álljak bele a kocsiba. Nem kellett kétszer mondani. Húúúú de élveztem. Alig akartam kiszálni. Az meg tök rendben van szerintem, hogy a megvásárolt cumók egy részét anyáék cipelték, hogy én kényelmesen garázdálkodhassak:-)