Lilypie Third Birthday tickers

2009. aug. 17.

Szuper volt

Mint már az előző bejegyzésben említettem, pár napra haza utaztunk anyukámhoz gyönygyösre, hogy Mayaapuka kellőképpen kidolgozhassa magát. Csak ebéd után indultunk, hogy maya a kocsiban tudjon aludni, igy a délelőttöt még hármasban tölthettük. Állatkertbe szerettünk volna menni, de a terv meghiúsult, mert szerintem Budapest egész lakossága az állatkertet választotta délelőtti programjának és kígyózó sor várakozott a pénztárnál. Kimentünk a ligetbe sétálni és megkukkantottunk a kínai agyagkatona kiállítást. Nem volt túl izgalmas program ,de Cicónak nagyon tetszett. Egy gyors ebéd után érzékeny búcsút vettünk Mayaapukától és elkezdődött a mi kis mininyaralásunk.
Mayával nem volt gond az út alatt mert szinte rögtön elaludt és fel sem ébredt míg meg nem érkeztünk. Akkor is úgy kellett felébreszteni. Nagymamámhoz mentünk, mert anyukám már ott várt minket. Maya rögtön birtokba vette a kis szobát és játszott. Mikor megunta, a nappaliban pakolgatta a fényképeket. Imádja ezt csinálni. Végigsorolja kiket lát a fényképen, majd visszateszi a helyére őket. Késő délután útra keltünk és mentünk a nagynénémékhez. Itt volt a szálláshelyünk. Mi vigyáztunk a házra, mert ők elutaztak. Maya itt is rögtön feltalálta magát. Kutyázott, pipiket etetett és persze Nodit nézett lefekvés előtt. Nem volt gond az altatásnál és az éjszaka is viszonylag eseménymentes volt. Csak az ágyát hiányolta álmában.

Reggel a szokottnál jóval korábban és jó kedvűen ébredt. Gyorsan összeszedtük magunkat, anyukámat és Artúr autót leraktuk nagymamámnál és babakocsival elsétáltunk apukámékhoz. Itt sem volt rá panasz. Komolyan olyan rendes gyerkőc. Bement az öcsém szobájába és szépen játszott a játékokkal. Még sétálni is alig akart elindulni, pedig nagyon szép helyre mentünk. Az Orczi kastély kertjébe, az Orczi kertbe mentünk sétálni. 2007-ben újították fel és nagyon hangulatosra sikerült szerintem. Hazafelé a babakocsban sem volt gond az alvás, attól függetlenül, hogy eláztunk, mert elkezdett szakadni az eső. Még jó hogy volt nálam egy pléd és le tudtam takarni a babakocsit. Mamikámnál megebédeltünk, Mayával kicsit még elszórakoztatták egymást, majd ismét odébb álltunk.





























A Mátrában lévő Sástó hoz mentünk. Kacsákat néztünk,erdőben sétáltunk, elfáradtunk haza mentünk. Otthon megint kutyáztunk, madarakat etettünk, fürödtünk aludtunk.

















Reggel összepakoltuk a romokban heverő házikót, becsomagoltunk a bőröndbe, elköszöntünk a kutyusoktól és megnéztük a gyöngyösi állatkertet. Nemrégen nyitották, hangulatos, család és gyerekbarát, hatalmas játszótérrel. Ha valaki Gyöngyösön jár ne hagyja ki mert egy kis ékszerdoboz. Mayát alig lehetett odacsábítani az állatokhoz, annyira el volt foglalva a játszóterezéssel. A legjobban a nyuszik tetszettek neki, mert be lehetett menni a szoba méretű ketrecbe és lehetett őket nyúzni, simogatni, etetni. A 3 nap alatt az egyetlen hisztink is itt volt amikor belerúgott az egyik nyusziba és ezt én nem néztem jó szemmel. Ha nem lett volna fáradt, akkor hiszti nélkül zárjuk ezt a csodás 3 napot. Komolyan mondom büszke vagyok a lányunkra, hogy ennyire jól alkalmazkodó, mindenhol feltalálja és jól is érzi magát. Nem zavarta, hogy borult a napirendünk, hogy nem a saját ágyában aludt, hogy nem voltak vele a játékai (1-2 kivételével). Az evéssel voltak csak gondjaink, de azért nem halt éhen.
Szóval állatkert után Megint Mamikámhoz mentünk. Ebédeltünk majd elindultunk haza. Mayaapuka csak vasárnap jött haza, így kettesben töltöttük a szombat hátralevő részét. Korán feküdtünk, mert mind a ketten nagyon el voltunk fáradva.


















































A vasárnapunk sem a pihenés jegyében telt. Ebéd után ismét autóba ültünk, most már hárman, mert Mayaapuka is hazaérkezett és Pilisvörösvár felé vettük az irányt. Kornél rokonaihoz mentünk látogatóba mint minden évben. Itt azét már kiütköztek Mayán a fáradtság jelei, de azért bírta. Estére olyan fáradtak voltunk, hogy Maya 8- kor, mi pedig már 9 kor aludtunk is.
Hát így telt a mi hétvégénk.

















4 megjegyzés:

Zsófikáék írta...

Csuda jó lehetett.A képek szuperek főleg a nyuszis Mayás.

Andzi írta...

Tényleg jó kis program volt:-) A képek is ezt bizonyítják.:-)))))))))

Claudia írta...

Húúú, hát ezt még leírni is sok lehetett, nemhogy átélni! Élmény-és programdús hétvégétek volt, Maya pedig egy szuper kiscsaj, hogy ilyen jól alkalmazkodott. A kis hiszti pedig azért kellett a végére, hogy értékelni tudd, hogy milyen jó kislány volt a hétvégén!
Kíváncsian várom a hévízi napok beszámolóját is.

Great írta...

szuper lehetett, jó is anyucival:))) mennyire hasonlítotok anyukáddal a képeken:) nagyon jól sikerültek a képek!