Lilypie Third Birthday tickers

2010. jan. 25.

Ó azok az éjszakák!!

Amikben mostanság részünk van. Maya meggyógyult teljesen. Viszont amióta hazajöttünk a kórházból, még egyetlen éjszakát sem aludtunk végig. Maya minimum 8 szor kel. Az első ébredése kb fél 11 körül van, aztán reggelig másfél két óránként. Persze ebben teljesen kifárad és reggel 8 f9 kor úgy kell felébresztenem, mert ha később kel, nem tudom ebéd után lefektetni. Az ebéd utáni alvások is lerövidültek és sírva kelősek. Először arra gondoltam, hogy biztosan én hiányzom neki, hiszen a kórházban éjjel is vele voltam, itthon meg két éjszakát együtt aludtunk. Ma hajnalban magam mellé akartam fektetni, de éppen, hogy párnát ért volna a fejünk, szólt, hogy vigyem vissza a szobájába az ágyába. Szóval nem az én hiányom a nem alvások oka. A fogára gyanakszom még, mivel a nagyrágóinak a negyedik csücske még hiányzik. De ha az sem hát akkor nem tudom. Ha a kórházi nem alvásokat is beleszámolom, akkor az azt jeleni, hogy immáron 10 napja nem alszom. Meglehet ám ezt is szokni, de szivesen aludnék már. Történnek azért jó dolgok is. Mayának farkas étvágya van. Szinte mindent megeszik, a húson és a gombán kívül. Még a krumplifőzeléket is. Lassan az idomai is visszanyerik régi formáikat. Egyre szebben beszél. És beszél és beszél. Reggeltől estig. Imádom!!! A karanténnak is vége, igy ma vendégül láthattuk Moncsit és Makát. A lurkók szokás szerint most is jót játszottak, persze csak egymás mellett, a Tesz-vesz várost viszont a legnagyobb összhangban nézték. Közben káposztás tésztát ettek, bár szerintem észre sem vették, hogy ettek úgy belemerültek a mesébe. Jó kis délután volt. Maya úgy elfáradt, hogy még 9-kor is ébren volt, nem tudott elaludni. Sőt az egyik szobába visszahívás alkalmával közölte, hogy -Anyuci ágyában alszom:-) Alig bírtam rávenni a saját ágyában alvásra.

2 megjegyzés:

mayertimi írta...

Kitartást lesz ez még így se :-)) tudom nem vigasztal, de a mi éjszakánk is elég ramaty volt és csak köztünk akart egész éjjel pörögni-forogni :-(((

Az evéshez nagy gratula Mayának!

Era írta...

Szerintem csak megbolydult az eddigi kis világa, azért nem volt semmi ez a "kis" vírus, megviselte tudat alatt is, még ha kívűlről úgy tűnik, ugyanúgy játszik, mint régen.
Meg fog nyugodni, minden rendben lesz, kitartás!