2010. ápr. 16.

Húsvét 2010


Kissé kések a posttal, de azért nálunk is járt ám a nyuszkó!! Ráadásul egy nappal hamarabb elkezdte hordozgatni az ajándékait, nehogy a bőség zavara szindróma álljon fel. Így is volt bőség rendesen, föleg csokiból, de szerencsére kordában tudtuk tartani a csokievészetet. Most pedig ,hogy elmúlt húsvét, már nem is hiányolja. A tojások egy része ki sincsen bontva, a kibontottak pedig majd egy sütiben végzik:-) Szerencsére mayával általában meg lehet beszélni a dolgokat és tudja, hogy ha csokiról van szó, azon belül pedig arról a bizonyos tojásról és rokonairól akkor mind két feléből egyet egyet haraphat és kész. Ez a módszer be is vált. Egy eset kivételével. Nem figyeltem és mire visszanéztem, a csokinak hűlt helye volt. Maya pedig boldogan újságolt a hogy megette az összeset:-)
Szóval szombaton délelőtt Zsuzsi mama jött, hogy együtt megkereshessék a nyuszija ajándékait. kaptott könyveket és persze csokit. Délután a mi nyuszink pottyantotta a bokrokba az ajikat mire Cicó felébredt. Nagyon édes volt ahogy keresgélte az ajándékokat. Kapott üvegggolyókat, kirakót, csokit, memóriajátékot és egy csúszdát. A legnagyobb sikere az üveggolyóknak volt:-)


Vasárnap a veszprémi állatkertbe látoggattunk el.A Lukács család apraja és nagyja is csatlakozott hozzánk. Szerencsére megúsztuk eső nélkül és még a nap is kisütött. Csak a szél fújt nagyon, ezért hidegebbnek éreztük a valós hőmérsékletet. A veszprémi állatkert gyönyörű a dzsungel játszórész pedig fantasztiusan meg van csinálva. A szafari rész is most készült el, olyannyira, hogy egy-két részlege még nem került átadásra. Az állatoknak hatalmas helyük van és láthatóan jól is érzik magukat. Láttunk KÉT NAPOS TEVÉT is. Úristen annyira édes volt. Hatalmas lábai voltak,a bundája pedig szürke szinű volt. Látszott rajta, hogy nem igazán érti, hogy mi is történi vele. Aztán Maya lovagolt is, életében először. Azt gondoltam, hogy nem fog neki tetszeni, de szerencsére nem akart leszállni a lóról, mert nagyon élvezte. Aztán lassan a kijárat felé vettük az irányt, mert már 4 óra is elmúlt, az ebéd utáni alvás kimaradt, ennek pedig elég látható jelei voltak Mayán. Nyűgös volt, hisztis és semmi sem volt úgy jó ahogy éppen volt. A kocsiban rögtön el is aludt. Majdnem 6 óra volt mikor felébredt, de nem okozott gondot neki, hogy 8 kor lefeküdjön aludni. Szuper kis nap volt.

A hétfői napot a szüleimnél töltöttük. Először apukámékhoz, majd anyumékhoz mentünk. Egész napos program volt, jó sok ajándékkal megfűszerezve.
Hát igy telt a mi 2010-es húsvétunk.

Nincsenek megjegyzések: