Lilypie Third Birthday tickers

2010. jún. 8.

Megpróbálom a lehetetlent

Pótolni az a hatalmas elmaradást amit felhalmoztunk. Az elmaradásnak mincsen különösebb oka, mint az időhiány. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de tényleg nem sok időm van gép előtt ücsörögni. Pedig történnek ám velünk a dolgok. Én személy szerint, amikor csak időm engedi tanulok. A suli amit Moncsival elkezdtünk továbbra is nagyon jó. Az elmult két hónapban három szintet sikerült lépnünk és októberben megyünk a következőre. Aztán ha minden jól megy és az égiek is úgy akarják, szeptembertől másik suli is lesz:-) Izgi. Teljesen be vagyok zsongva:-)
Maya időközben szinte teljesen szobatiszta lett. Csak alváshoz és a nagy dolog elvégzéséhez használunk pelust. ELhagytuk a dudut(cumi) és cumisüveget is csak lefekvéshez használunk. Mindezt egyik napról a másikra sikerült összehozni. Pikk-pakk ment minden. A fogzást is letudjuk egy darabig, ugyanis az utolsó fogunk is majdnem kijött. Ennek ellenére még mindíg legalább kétszer- háromszor be kell látogassak a gyerekszobába éjjelenként kicsi simire, puszikra, vagy egy kis itatásra. A hisztik viszont szinte minimálisra csökkentek, aminek nagyon örülök.

Sikerült beszereznük egy bicós ülést és Maya nagyon élvezi a kétkeréken tett kirándulásokat. Marcinak is kipróbálta az új szerzeményt és annyira tetszett neki a dolog, hogy alig lehetett kirángatni belőle. Aztán megvolt az első közös fürdés Marcipánnal. Mindketten nagyon élvezték, de nem hazuttolták meg magukat, mert szinte csak külön játszottak:-) Na majd az oviban!!

Az esős napokat csigázással és pocsolyázással éltük túl, már persze amikor ki lehetett menni. A csigák nagy becsben vannak nálunk tartva és nem unatkoznak egy percig sem.

Voltunk Nők lapjás családi napon is . Mayapuka dolgozott a rendezvényen, mi pedig élveztük a jó levegőt és a programokat.

Egy esős vasárnap alkalmával ellátogattunk a Tropikáriumba is. Mayát teljesen lenyűgözték a halak és azóta is azt kérdezgeti, hogy mikor megyünk legközelebb.



Folyt köv.


6 megjegyzés:

mayertimi írta...

Új haj anyuka????

A többi kép ismerős volt ;-)

Zsófi és Kriszta írta...

Nagyon nagyon szépek vagytok :-) Maja még ezen felül édes is.. Marcipánnal együtt na és aza szőke kislány is nagyon baba :-)

Zsófi és Kriszta írta...

Dij vár nálunk!!!!!

mayertimi írta...

Nektek is szól a kérdés!
Hova tűntetek? Néha azért írjatok pár sort!
Hiányoztok!!!!!!!!!!!!
Puszi

Kriszta írta...

Nagyon eltüntettek! :(

Regi írta...

Halihó!
írj valamit magatokról! Hogy tetszik Mayának az ovi?