Lilypie Third Birthday tickers

2009. febr. 26.

Fogzás, oltás és egyebek


Nem tűnünk el itt vagyunk, csak idő hiányában nem tudok géphez ülni. Amikor meg leülhetnék akkor inkább pihenek, mert nem túl felhőtlenek az éjszakáink mostanában. Már abban sem vagyok biztos, hogy a Maya foga jön. Eddig úgy történt nálunk kb 80%-ban az alvás, hogy 8 f9 körül ringatás ami kb 5-20 percig tart aztán alvás reggel f8-f9-ig. Ha esetleg behívott magához a Cicó, az annyiban merült ki, hogy dudu vissza a szájába és már aludt is. Ezel szemben most? Az altatás mondjuk kb ugyan az. Aztán f12 és 2 között ébred, sírva és nem lehet visszaringatni. Vagy ha mégis sikerül, amint megérzi, hogy lerakom már fel is áll. Vagy ha rögtön nem akkor addigra mire éppen visszafekszem. Ezzel el vagyunk úgy 1-1 1/2 órát, majd átviszem a hálóba. Na ott is eltart vagy jó egy órát mire elalszik. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy mi lehet. Kap fogacskára homeos bogyeszt. Diffos a neve. Most nem is kelt csak f4 kor először. Már arra is gondoltam, hogy fél a sötétben. Nem tom. Remélem hamarosan visszaáll a régi rend. Napközben meg mindenhez kellek nincsen el egyedül talán csak 5-10 perceket. Szóval nem vagyok éppen friss és üde.

Ma 15 hós oltáson voltunk. Nem különösebben hatotta meg Cicókát. Az nem jött be neki inkább amikor a dokibá meg szerette volna hallgatni a tapgatójával. Meg is mérték. 10800g és 87 cm. Remélem az oltástól nem lesz semmi lázunk ...stb.

6 megjegyzés:

mayertimi írta...

Szia Bettyóka! Hát látom nem vagyok egyedül a problémámmal :-)) Kitartást nektek. Biztos a foga, mi másért kelne sírva, ha idáig nem tette. Gondolom én :-) Meg ha idáig nem félt a sötétben nem hiszem, hogy most kezdené el. Egyébként mi vettünk a Kikaban ilyen éjjeli fényt (mesefigurás), gyerekszobába, nem is volt drága. De tök feleslegesen égett úgyhogy mostanában egyáltalán nem használjuk. Ha gondolod kölcsönadjuk, próbáljátok ki, hogy milyen ezzel az éjszakátok.???
Puszi

Névtelen írta...

Lehet fejlödési ugrás is a fogán kivül.Zsófi még csak egyszer aludta át az éjszkát szóval én már hozzá szokktam .Milyen magas Cicó.Zsófi kereken tiz centivel kisebb. Örülök,hogy irtál. Jobb éjszakákat nektek

Bettyó és Maya írta...

Szia Kriszta!
Igen elég magas. Pedig senki nem nőtt nagyra a családban. Én is csak 1.62m vagyok.

Ingrid írta...

Remélem már jobbak az éjszakáitok. Ezidőtájt Helénának is megromlott az alvókája. Aztán újra helyreállt... remélem nálatok is így lesz.
Maya nagyon szép kislány!

Bettyó és Maya írta...

Szia Ingrid!
sajna az alvókánk nemhogy javulna, hanem romlik. A mostani éjszaka volt eddig a legrosszabb. Már este 10 kor ébren volt és kettőkor tudtam csak vissza altatni, azt is csak a hálóban. Teljesen tanácstalan vagyok. Tuti nem a foga jön, mert amikor 4 foga jött egyszerre akkor nem csinált ilyeneket. Nem szeretném ha rászokna a háloban való alváshoz.
Köszönjük a bókot!

Great írta...

Sziasztok!bár Maya joval nagyobb Hugonal, de mint tudod ugyanez a helyzet,plusz betegseg. tegnap hajnal kettokor aludt el...

de tuti a foga, meg a felelem is,ilyenkorban jon. a kislampa jo otlet:)